Az idős Charles utcára kerül. Senkire sem számíthat, hacsak nem a hűséges kutyájára, akit egyszerűen csak "Kutyám"-nak hív. Egyik napról a másikra élnek, tengetik életüket. Miközben az öregember a maga egyszerű módján próbál jó gazdája lenni az állatnak, állandó megaláztatásban van része. Senki sem törődik vele, senkihez sem fordulhat segítségért. Mintha nem is létezne az emberek számára. Ám kérdés, meddig tartható fenn ez az állapot, meddig tud gondoskodni magáról, a kutyájáról. Belmondo úgy akarta elkészíteni a filmet, hogy másokat is inspiráljon, akik agyvérzésen átestek, és ragaszkodott hozzá, hogy ne tegyenek erőfeszítéseket állapotának eltitkolására: "Én vagyok, minden speciális effektus nélkül. Remélem, példa lehetek mindenkinek. Remélem."